Előre menekülne Biden: megelőző kegyelmeket osztogatna Trump ellenségeinek
Nem mindenki lelkesedik az ötletért.
Lehet az államfőt kárhoztatni, de pedofilmosdatónak nevezni vagy az elkövetőt pedofil bűntársának nevezni nem lehet.
„Novák Katalint azzal mocskolják, hogy kegyelmet adott egy pedofil bűntársának, mentegeti a pedofíliát. Ezzel szemben tény, hogy az igazgatóhelyettes, abban a hiszemben, hogy az igazgató nem követte el, amivel a gyerekek megvádolták, az egyik gyereket a vallomása megváltoztatására próbálta rávenni. Ezért ült már másfél évet, mire Novák kiengedte. /Módosítás: a háziőrizetből, mert addigra már a bíró kiengedte a börtönből!/ Lehet ezért kárhoztatni, de pedofilmosdatónak nevezni vagy az elkövetőt pedofil bűntársának nevezni nem lehet.
Füssy Angéla, a Pesti Srácok riportere nagyon alaposan utánajárt az ügynek.”
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
Kapcsolódó vélemény
Az, hogy kegyelmet gyakoroltak Göncz Árpádtól a mai elnökig sokan (bár nem sokszor), nem jelenti azt, hogy akár egyetlen esetben is azonosultak azzal, akinek kegyelmet adtak.